Börtönbüntetésre ítéltek egy újságírót és egy ellenzéki vezetőt Fehéroroszországban, miután részt vettek a „naplopókra kiszabott adó” elleni tüntetéseken – közölte a helyi, Vjaszna nevű emberi jogi szervezet.
Mint írták, Viktar Andrejev független újságírót és Paval Szevjarinecet, egy kereszténydemokrata ellenzéki párt vezetőjét 15 napi börtönre ítélték a kelet-fehéroroszországi Orsában tartott vasárnapi tüntetés után, három másik férfit pedig kettőtől 15 napig terjedő börtönre ítéltek a tüntetésért.
Az Egyesült Államok által finanszírozott Szabadság Rádió újságírójára, Halina Abakuncsikra és a Belsat független televíziós csatorna újságírójára, Kacjarina Bahvalovára pedig 690 fehérorosz rubel (több mint 215 ezer forint) pénzbüntetést szabtak ki.
A Vjaszna szerint 18 újságírót és bloggert állítottak elő az orsai tüntetés után.
Három embert a szombati breszti, egyet pedig a vasárnapi bobrujszki tüntetés után ítéltek rövid börtönbüntetésre.
Aljakszandr Lukasenka elnök csütörtökön jelentette be, hogy Fehéroroszországban az idén már nem fogják alkalmazni a nem teljes munkaidőben dolgozókat megadóztató törvényt, miután februárban hatalmas tömeg tüntetett az utcákon a „naplopók elleni törvényként” elhíresült jogszabály visszavonásáért.
A 2015-ben hatályba lépett törvény az évente 183 napnál kevesebbet dolgozókra mintegy 250 dollárnak megfelelő összegű adót ró ki az adóbevétel-kiesés kompenzálására. A jogszabály nagy elégedetlenséget váltott ki a fehéroroszok körében, akik közül sokan az olajár esése és az oroszországi gazdasági válság miatt 2 éve tartó recesszió miatt alig tudnak megélni. A havi átlagfizetés 2014 közepén még 630 dollár volt, 2017 elejére 380 dollárra esett vissza.
Februárban mintegy 2000 ember tiltakozott Minszkben a „naplopótörvény” ellen. Az utóbbi 6 évben ez volt a legjelentősebb demonstráció Fehéroroszországban. Az utóbbi hetekben vidéken is voltak hasonló megmozdulások, és az ellenzék márciusra is tervezett még tüntetéseket. (MTI)