A kormány szinte ugyanazt mondja, amit 10 éve az SZDSZ

POLITIKA

Egy hír a 2007. március 15-i budapesti ünnepségek előtti napokból: „»Tanuljuk meg újra a különbséget az ünneplés és a tüntetés között, március 15-e számunkra ünnep, szeretnénk ha az is maradna« – fogalmazott Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke elmondta: a szabad demokraták higgadt, az ünnephez méltó megemlékezést szeretnének. Hangsúlyozta: mindenkinek, a kormánynak, az ellenzéknek, a rendőrségnek és 10 millió magyar embernek van felelőssége, hogy ez az ünnep valóban méltóságteljes legyen.”

10 évvel később

Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatója a 2017-es, március 15-i állami ünnepségek előtti napon: „A kormányszóvivő kiemelte: jelenleg is folynak az utolsó próbák az ünnep előtt, a rendezvények méltó keretet adnak a megemlékezésnek. De fontos feltétel a méltóságteljes ünnepelés is, és a hírek szerint többen meg akarják zavarni az ünnepet, egyetlen céljuk a békés és méltóságtejes megemlékezés megzavarása – fogalmazott. Kovács Zoltán hangsúlyozta: mindenki részéről méltóságteljes viselkedést kérnek.”

Forrás

Igaz, annyi különbség azért van, hogy 2006 után azért voltak a tüntetések alatt utcai zavargások, most pedig csak maroknyi ellenzéki tüntető szeretné síppal kifütyülni a miniszterelnök beszédét.

Kapcsolódó cikkek