Lapzárta után érkezett: Trump második beutazási tilalmát is felfüggesztette egy bíróság

külföld

Az elsőt ugye pont azért kellett visszavonnia, mert a szövetségi bíróságok egymás után mondták ki, hogy törvénytelen lenne a végrehajtás. Most, alig néhány órával a második változat életbe lépése után egy hawaii szövetségi bíró, Derrick Watson ítélt úgy, hogy az elnöki rendelet nem hajtható végre.

Ez azt jelenti, hogy a beutazási tilalom gyakorlatilag nem létezik, nem érvényesíthető országosan. Hiszen, ha valaki Hawaiira el tud utazni, akkor már az Egyesült Államokban van.

A beutazási tilalom hat muszlim ország polgárait érintené, illetve felfüggesztené a menekültek befogadását. Nem vonatkozik viszont azokra a turistákra, akik már rendelkeznek érvényes vízummal.