Telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatót hétfőn Bernd Storck szövetségi kapitány, aki szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak nincs vesztenivalója az Európa-bajnok portugálok otthonában szombaton sorra kerülő világbajnoki selejtezőn.
"Tudjuk, mit kell játszani a portugálok ellen, az Európa-bajnokságon már megmutattuk. Kilencven percünk van rá, hogy bizonyítsunk magunknak, s a magyar szurkolóknak, akik mögöttünk állnak. Ahogy korábban is, magabiztosan akarunk futballozni, gólt akarunk rúgni,"
mondta a kapitány, aki újságírói kérdésre, miszerint elégedetlen lenne-e az egy ponttal, nevetve azt mondta: "adják ide az egy pontot és elégedett leszek".
A válogatott már hétfőn, kora délután elutazott Lisszabonba, amire Storck szerint azért volt szükség, mert ez a mérkőzés talán a szokásosnál is fontosabb.
A magyar válogatottnak csak akkor van esélye kijutni a világbajnokságra, ha megveri az Európa-bajnok portugál csapatot, és ezzel előlép a pótselejtezőt érő második helyre a csoportban. (MTI)