Előzetesbe került az ámokfutó, aki nekiment Janza Richárdék autójának

bűnügy

A Fővárosi Törvényszék közölte az MTI-vel, hogy

elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását hétfőn, aki szombat hajnalban a budapesti Szentendrei úton belerohant egy álló autóba, amelynek vezetője és utasa meghalt.

A Blikk korábban arról írt, hogy a világbajnok kajakos, Janza Richárd és barátja autójába rohanó férfi szervezetében négy üveg bornyi alkohol volt. A Törvényszék közleménye beszámol arról is, hogy mivel a halálos közúti baleset okozásával gyanúsított férfi maga is megsérült, a Budai Központi Kerületi Bíróság a kórházban tartotta tárgyalását. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyére hivatkozva kezdeményezte az előzetes letartóztatás elrendelését, a gyanúsított védője enyhébb kényszerintézkedés, házi őrizet elrendelését kérte.