Saddam Hussain az istennek se talál munkát

külföld
Két jordániai férfi imádkozik Szaddám portréja előtt, négy nappal az egykori diktátor kivégzése után, 2007. január 3-án. AFP PHOTO/KHALIL MAZRAAWI

Bár már több mint egy évtizede halott, Szaddám Huszeinnek még mindig komoly szerepe van egy 25 éves indiai férfi életében. Saddam Hussain, a hajóépítő mérnök az istennek se talál munkát, már vagy 40 cég utasította vissza. Amire nem nagyon talál más magyarázatot azon túl, hogy rettegnek a nevétől, még ha azt kicsit máshogy is írja, mint az egykori diktátor.

Akiről amúgy nagyapja elnevezte.

Hiába végezte el az egyetemet, két évvel később, miközben csoporttársai már mind munkát kaptak, ő még állástalan. "Félnek felvenni" . nyilatkozta a Hindustan Timesnak. Mint mondta, a munkaadók attól tartanak, hogy ezzel a névvel gondok akadhatnak, ha például külföldi kiküldetésre kell utaznia.

Ugyan nem hibáztatja a nagyapját a névadásért, de 25 évesen és munka nélkül a bírósághoz fordult, hogy nevet változtasson. Saddamból Sajid lett, de ezzel még nem oldódtak meg a gondjai. Új iratokat kapott ugyan, de most a végzettségét nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, mert diplomája és bizonyítványai még Saddam Hussain nevére vannak kiállítva.

Ezért most újabb bírósági eljárást kezdeményezett azért, hogy diplomáján és más hivatalos iratain visszamenőleg is megváltoztassák a nevét. (Via BBC)