Bezárták a pazar panorámájú tihanyi kilátót, amit úgy adott át tavaly Fazekas miniszter, hogy nincs is használatbavételi engedélye

turizmus

Szigorúan tilos látogatni azt a tihanyi kilátót, amit tavaly adott át Fazekas Sándor agrárminiszter. 

Fotó: Fazekas Sándor/Facebook

A Bakonyerdő Zrt. tegnap hívta fel a kirándolók figyelmét, hogy az Őrtorony kilátóhoz hiába mennek, arra nem mehetnek fel. Mégpedig azért, mert folyamatban van a római őrtorony mintájára épült kilátó használatbavételi engedélyezési eljárása.

Ami azért meglepő, mert tavaly november 2-án megvolt az avatási ünnepsége, még a szalagátvágó Fazekas miniszter is megmászta, ahogy azóta több turista is. 

Átadás november 2-án Fotó: Fazekas Sándor/Facebook

A 15 méter magas kilátó 40 millió forintba került, ebből 15 milliót Fazekas minisztériuma adott. 

A Bakonyerdő Zrt. most a turisták szíves türelmét és megértését kéri. Kerestük a céget, de nem válaszoltak. Az Indexnek a tihanyi önkormányzatnál azt mondták, hogy a használatbavételi engedélyt a településhez tartozó sajkodiak megtámadták, mert túl sokan mentek autóval a kilátóhoz, és hagyták ott a járműveiket. A turistaszezonra készen lesz a nagy parkoló, ami majd a toronyhoz igyekvők gépkocsijait. A munkatárs szerint az újraindított használatbavételi engedélyezés miatt nem kellett volna lezárni a kilátót.