Az India északi részén fekvő állam, Uttarakhand egy bírósága döntött úgy, hogy a Gangesz és a Jamuna folyókat is ugyanolyan jogok illetik meg, mint az embereket. A bírói indoklásban említették a közelmúltbeli új-zélandi esetet, amikor egy helyi bíróság hasonlóan döntött a Whanganui folyóval kapcsolatban.
Az indiai döntés értelmében a két folyó ezentúl hasonló védelemben részesül, mint az emberek, azaz ha bárki árt a folyóknak, például szennyezéssel, akkor olyan következményekkel kell számolnia, mintha egy ember ellen követett volna el bűncselekményt.
A himalájai bíróság egyben ki is jelölt három tisztségviselőt, akik a folyók jogi védelmét fogják ellátni mostantól.
Az ügy eleve azért került bíróság elé, mert állami hatóságok kifogásolták, hogy a szomszédos államok kormányai nem tesznek eleget a Gangesz védelméért.
Indiában komoly gondot jelent, hogy az ország iparosodásával párhuzamosan a folyók egyre szennyezettebbek lettek, sok helyen kontrollálatlanul ömlik a folyókba a szennyvíz, a mezőgazdasági nővényvédőszerek maradványai és az ipari hulladék is.
A Jamuna a Gangesz legnagyobb mellékfolyója, és rendkívül szennyezettnek számít, egyes szakaszain már a vízi élet is teljesen kikopott belőle. A folyót egy szakaszán kémiai eszközökkel kezelik, hogy aztán Delhi 19 millió lakosának adhasson folyóvizet. (Guardian)