Nehéz lehet fejben tartania Mészáros Lőrincnek a cégbirodalma minden tagját, ráadásul a memorizálást nagyban nehezíti, hogy egy szempillantás alatt már megint újabb cég van a nevén.
Mostantól a Wellneshotel Építő Kft.-t lesz érdemes keresni a közbeszerzési értesítőben. A cég azé a Csík Zoltáné volt, aki Mészáros céges előkóstolója. Általában a korábbi gyilkosságis nyomozó rendőrtiszt Csík veszi a nevére először a kiszemelt céget, majd Mészáros hivatalosan is beszáll. De már előtte is besegít, ebben az esetben például azzal, hogy Mészáros Aranykorona Zrt.-jének ingó eszközei – tételesen felsorolva mindent az Omnia Fx170 tojásválogató géptől a trágyaszalag-hegesztő berendezésig – tavaly február óta egy olyan hitelt fedeznek, amit a Wellnesshotel Építő Kft. vett fel.
Az Átlátszó azt írja, hogy most januárban lett nyíltan is tulajdonos Mészáros Lőrinc a Wellnesshotel Építőben, de egyelőre rejtély, hogy mi a célja vele. A cégnek ugyanis 2011 és 2015 között egy forint árbevétele sem volt. A 2016-os beszámoló még nem érthető el. 2015-ben egyetlen munkavállalója sem volt, akkori mérlege szerint saját tőkéje 363 millió forint, és 181,5 millió forint tartozása volt Csík Zoltán felé.
Mindenesetre a Wellnesshotel Építő Kft. egyetlen tevékenységi köre az út-és autópálya-építés.