7,5 év börtönre ítélték a gyerekeket molesztáló rendőrt

bűnügy

Tíz év fegyházról 7,5 év börtönre enyhítette másodfokú, jogerős ítéletében a tavaly november óta előzetes letartóztatásban lévő volt rendőralezredes, K. József ítélet a Fővárosi Ítélőtábla.

K. ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt indult eljárás. Az utóbbi kiskorúak veszélyeztetését, szexuális kényszerítést és szexuális erőszakot takar.

A vád szerint K. rendőrként országszerte drogprevenciós előadásokat és kortársoktató (kortárs segítő) képzéseket is tartott. Ezek során volt alkalma megismerkedni sok kiskorúval, főként lányokkal. Velük beszélgetve sokszor utalt szexre, a táborok, képzések alatt pedig többször a lányokkal aludt.

K. azt tagadta, hogy molesztálta is a lányokat. Azt viszont nem, hogy a viccei "nem nélkülözték a szexuális elemeket". Azt, hogy miért aludt összetolt ágyakon a gondozására bízott lányokkal, azzal indokolta, hogy

szerették a tanítványai.

"Öleléseken kívül más testi kapcsolat nem történt" - jelentette ki Kocsis Tamás, az elítélt védője. K. maga is azt állította, hogy neki "tiszta a lelkiismerete". "Huszonegy éven át tanítottam, szinte az egész országban ismernek. Nem értem, ha bármelyik gyereknek problémája volt, miért csak ennyi idővel később jelezte" - mondta védekezésében K., aki szerint "valaki le akarta járatni".

K.-t mellékbüntetésként 8 évre eltiltották a közügyektől is. Szabadságvesztésébe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, így legfeljebb valamivel több mint hat évig lesz még börtönben. (Via Blikk)