A Fidesz frakcióvezetőjét a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában tárcsázta a szerkesztő, Kósa pedig készségesen nyilatkozott mind az LMP lobbitevékenységre vonatkozó javaslatáról, ami kötelező regiszterben tartaná nyilván a lobbistákat, mind a CEU körül kialakult helyzetről.
A politikus szerint azért lett most ügy a külföldi egyetemek körül, mert az Oktatási Hivatal öt évente vizsgálja felül a Magyarországon működő külföldi egyetemeket, és most ért a 2016-ban indult vizsgálat végére. Márpedig a vizsgálat arra jutott, hogy
"egyetlen egy működik szabályosan, a McDaniel College az egyetlen, aki betartja a magyar törvényeket",
ami felveti azt a kérdést is, hogy ha ilyen tömeges a törvénysértés, talán maga a szabályzás is rossz.
A konkrétumokra rátérve Kósa arról beszélt, hogy látni kell: két egyetem van, a CEU New York államban és a Közép-Európai Egyetem Budapesten, és míg utóbbit senki nem akarja piszkálni, előbbi csak papíron létezik, egyetlen diákja sincs, és a nem létező hivatkozással ad ki amerikai diplomát.
"Ez egy fantom egyetem"
- mondta még Kósa, aki szerint jó ha két titkárnő ül valahol New Yorkban egy irodában CEU felirattal, de a maga részéről ebben sem biztos.
A parlament hétfőn tárgyalja a CEU ellehetetlenítéséről szóló törvényt.