A kormány nem foglalkozik a Freedom House jelentésével, mivel az szerintük egy Soros György által finanszírozott szervezet

POLITIKA

Szűkszavú közleményt adott ki a kormányszóvivői iroda a Freedom House idei jelentésére, amely szerint 2016-ban tovább süllyedt a magyar demokrácia szintje, és a régió legkevésbé demokratikus állama lettünk. 

A kormány nem érezte fontosnak, hogy a konkrét kritikákra (közmédia megszállása, alkotmánybíróság eltérítése, civil társadalom szűkítése és így tovább) reagáljon, helyette ezt írták:

"A Freedom House egy Soros György által finanszírozott szervezet. A  magyar kormányt nem lepte meg, hogy a Soros által támogatott intézmény Magyarországot támadja.

Magyarországon a sajtószabadság teljes mértékben érvényesül, minden politikai vélemény a magyar sajtóban teret kaphat és megjelenhet. Magyarország polgárai pedig demokratikus jogaikat szabad választásokon gyakorolhatják."

A Freedom House honlapján amúgy feltűntetik a támogatóikat, mi itt elsőre nem akadtunk Soros György nyomára. Ellenben finanszírozza a nemzetközi nonprofit szervezetet többek között az amerikai, holland, kanadai és a norvég külügyminisztérium, illetve számos nemzetközi alapítvány és óriáscégek is. Írtunk is a kormányszóvivői irodának, hogy kiderüljön, milyen csatornákon keresztül finanszírozza Soros a Freedom House-t. 

Amúgy korábban, amikor a Fidesz még ellenzékben volt, kevésbé zavarta képviselőiket a Freedom House háttere, Balog Zoltán például 2007-ben simán az akkori FH-jelentésre hivatkozva támadta a kormányt.

Update: megkaptuk a kormányszóvivői iroda válaszát, a Freedom House 2016-os pénzügyi jelentését küldték át, ebben egy 5400 dolláros pénzmozgást találtunk a tavalyi évből, ami az Open Society Foundationshoz kötődik. 

Kapcsolódó cikkek