Nemzeti ügynek tartják a felsőoktatást, ezért országos népszavazással készülnek megakadályozni a CEU ellehetetlenítést - jelentették be a Momentum vezetői szerdán a Corvinus Egyetemen. Több kérdést is beadnak az ügyben, amivel szerintük meg lehet menteni az egyetemet.
A párt népszavazást kezdeményezne azért is, hogy legfeljebb két cikluson keresztül lehessen betölteni a miniszterelnöki pozíciót. Ennek alapján Orbán Viktor már nem lehetne miniszterelnökjelölt a következő választáson. A Momentum szerint
„ezt a politikai vezetést le kell váltani, nem szabad ezt a biológiára hagyni”.
A CEU ügyében a következő kérdést, valamint öt másik kérdést terveznek beadni::
A miniszterelnök újraválaszthatóságával kapcsolatban pedig a következő két kérdésről kezdeményeznének népszavazást:
A kérdéseket előbb a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) kell jóváhagynia, majd benyújtják a Nemzeti Választási Irodához.
A Momentum az erről szóló közleményében megemlítette, hogy bár a CEU miatt már a Demokratikus Koalíció vezetése is népszavazást kezdeményezett, de már az olimpiai népszavazásnál is látni lehetett, hogy azt „csak adatgyűjtésre használták volna ki”. A Momentum szerint „az elmúlt 27 év lejáratódott szereplői nem tudnak hitelesen az élére állni egy ilyen kezdeményezésnek – különösen, ha az egyik legelutasítottabb politikusról, Gyurcsány Ferencről van szó”.