A Közép-európai Egyetem és Soros György elleni hadjáratában nem igazán zavarja a kormányt, hogy több politikusuk is Soros pénzén tudott versenyképes képzéseken részt venni. Azt eddig is mindenki tudta, hogy Orbán Viktor Soros-ösztöndíjjal tanult Oxfordban, de ugyanígy tett Szájer József és Németh Zsolt is, Kövér László, Schmidt Mária és Sumpf István pedig támogatást kapott Sorostól. Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig egyenesen a Közép-európai Egyetemen végzett.
Most kiderült az is, hogy
Habony Árpád is Soros-iskolába járt,
a Hübners-féle Ki Kicsoda kiadványban megjelent önéletrajza szerint 1987 és 1990 között az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Soros Alapítvány közös papírrestaurátor iskoláját végezte.
A két intézmény együttműködését Poprády Géza, az OSZK egykori főigazgatója hozta tető alá, és a Soros-alapítvány több millió forinttal támogatta a képzést. Habony ebben az iskolában került kapcsolatba több emberrel is, akikkel később jól menő közös vállalkozásokat alapított. (Magyar Nemzet)