Amíg Amerika visszakacsint a szénre, Kínában ezerrel pörögnek a megújulók, 850 MW kapacitású új telepük a jelenlegi rekorder.
Jelenleg ez a legnagyobb ilyen jellegű létesítmény, de az elsőség vélhetően tiszavirág életű lesz, az indiaik garantáltan rálicitálnak, vagy Kínában épül még nagyobb. Vagy esetleg az Egyesült Államokban, mert Trump minden intézkedése ellenére a napenergia egyre versenyképesebb.
Sokkal több embert foglalkoztat a napenergia ipara az USA-ban, mint a széné, ráadásul a napenergia ára folyamatosan csökken.
Visszatérve Kínához, a napelemfarm a Sárga-folyón található Longyangxia vízierőműhöz épült hozzá. Az első szekció mindössze 9 hónap alatt készült el, és 2013 decemberében már működésbe is lépett 320 MW kapacitással. A második fázist 2014 augusztusában kezdték el, és 2015 végére fejezték be, 530 MW-ra növelve az erőmű kapacitását.
Jelenlegi 850 MW kapacitásával a Longyangxia Dam Solar Park a világelső, mögötte jócskán lemaradva következik az indiai Kamuthi Solar Power Project 648 Megawattal.
Ennyi napelem nem fér el a kert végében, a 4 millió napelemtábla 27 négyzetkilométer területet foglal el, építése 6 milliárd (253 milliárd forint) jüanba került, de a szám folyamatosan nő, ahogy a létesítmény is.
18 százalékos a napelemek jelenlegi átlagos hatásfoka (tehát a rájuk eső napfény energiájának 18 százalékát képesek elektromos árammá alakítani), de a kínai befektetők úgy számolnak, hogy ez egy-két év alatt legalább 20 százalékra emelkedik.
(www.villanylap.hu)