Nem megy nekünk ez az idődolog, fel kéne adni: a Nyugatinál és az Oktogonon sem működik az óra

idő

Ami a Budapesten nem működő órák számát illeti, a legendás Moszkva téri óra csak a jéghegy csúcsa: 

A moszkva téri csoda.

Nemrég derült ki, hogy a patinás svájci Omega által szponzorált, a vizes vébé kezdetéig hátralévő időt számláló óra sem működik, illetve működik ugyan, de kereken 100 napot késik:

A Nyugatinál, a Skála Metró előtt álló, 2011-ben a Samsung által felújított, hatalmas csinnadrattával átadott, a szaksajtó által egyenesen dögösnek titulált forgóóra épp most romlott el, de úgy, hogy se nem késik, se nem siet, hanem egyáltalán nem mutat semmit:

A rekordot mégsem ez tartja, hanem valószínűleg az Oktogonon nem működő köztéri óra, ami szerény becslések szerint is hosszú évek óta nem működik, de mivel a kijelzője nem digitális, hanem analóg, ezért folyamatosan delet (illetve éjfélt) mutat, egyszerre négy irányból:

Feltehetően ez a világon legrégebben nem működő köztéri óra, bár állítólag Kamcsatkán van egy szovjet tudósok által kikísérletezett napóra, ami 1972 óta nem működik, de csak azért, mert soha nem süt a nap. 

Kapcsolódó cikkek