A mindig túl jól értesült Magyar Idők számol be szombati számában arról, hogy ismét elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá a Teréz körúti robbantót, akit már át is szállítottak a Venyige utcai börtönből az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe. A lap úgy tudja, hogy P. László egyre agresszívabb lett a zárkájában, ahol egyedül volt, ezért döntöttek a második vizsgálat mellett. A korábbi szerint a huszonhárom éves fiú büntethető.
P. László édesapja továbbra sem tudja elfogadni, hogy fia beismerő vallomást tett. Februárban feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, szerinte tudatmódosító szer hatása alatt lehetett fia, mikor beismerte, hogy ő robbantott.
„A fiam viselkedése egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozott egy nappal azelőtt, hogy beismerő vallomást tett,”
mondta az apa, aki szerint egészen február 14-ig következetesen tagadta fia, hogy köze lenne a bűncselekményhez.
„Amikor telefonon felhívott, egy magából teljesen kifordult, zavarosan, összefüggéstelenül beszélő emberrel beszélgettem. Olyan volt a hangja, mint egy részegnek. Ellenséges volt velem, azt mondta, hogy nem is vagyok az apja, biológiai értelemben sem tőlem származik. Olyan régi eseményeket emlegetett fel, amelyek vagy nem történtek meg, vagy nem úgy, ahogyan a fiam most előadta,”
tette hozzá.