Pár órával a legfrissebb adatok szerint már 21 halálos áldozatot követelő tantai merénylet után, ahol a virágvasárnapi misén robbantottak fel egy kopt keresztény templomot, Alexandriában is pokolgép robbant egy keresztény templom előtt.
A BBC jelentésében ez utóbbi támadásban "többen" megsérültek. UPDATE 14:01: a legfrissebb hírek szerint ennek a második támadásnak is vannak halálos áldozatai, hatan meghaltak, legalább 21-en megsebesültek.
A BBC szerint minden jel arra utal, hogy a támadásokat direkt úgy időzítették, hogy a lehető legnagyobb pusztítást okozzák. Tantában a mise alatt, Alexandriában pedig a templomnál gyülekezők között robbantottak.
Az első támadást a hatóságok hivatalosan is merényletnek minősítették, bár egyelőre még senki sem vállalta érte a felelősséget. Egyiptomban a keresztény kisebbség rendszeres célpontja a szélsőséges iszlamistáknak. Épp ezért az egyiptomi biztonsági erőket virágvasárnap előtt fokozott készültségbe helyezték, ez sem tudta azonban megakadályozni a merényleteket.
Az első merényletről közben egyre több részlet derül ki. A tartományi kormányzó, Ahmad Deif szerint vagy egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, vagy valaki előre bombát rejtett a templomba - az egyiptomi belügyminiszter helyettese, Tarek Atija tábornok szerint minden jel szerint az oltár közelébe vagy az első sorokba. (Via BBC)