A köztársasági elnök választhatott, hogy a CEU-t ellehetetlenítő törvényt, amit a Fidesz hatalmas nemzetközi tiltakozás ellenére vert át gyorsan a Parlamenten:
Áder János döntött, és a hivatalos határidő szerinti utolsó napon, hétfőn aláírta a törvényt.
A köztársasági elnök az MTI-nek küldött közleményben úgy fogalmaz, hogy
"a rendelkezésemre álló időben megvizsgáltam a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését. Megállapítottam, hogy a törvénymódosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvény X. cikkében rögzített szabadságát nem sérti."
Áder szerint ehhez hasonlóan nem sérül a felsőoktatási intézmények kutatási, és tanítási önállósága. A törvény gyors elfogadása sokakban ellenérzést váltott ki, "jó néhányan egyetemük jövőjéért aggódnak", írja a közlemény. Ezért, hogy ne maradjon kétség afelől, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó munka folytatásának feltételei továbbra is biztosítottak lesznek, felkéri a kormányt Áder, hogy az érintett intézményekkel "haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében."
"Meggyőződésem, hogy kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal a törvényben biztosított határidőn belül ez megoldható. Mindannyiunk érdeke, hogy az az érték, amely a Magyarországon működő külföldi egyetemeken az elmúlt években létrejött tovább gyarapodjék, és a tudományos munka zavartalanul folytatódjék,"
zárja indoklását a köztársasági elnök.
Vasárnap minden eddiginél többen a kormány ellen, és a teljes tudományos világ is kérte, hogy ne írja alá. Áder Jánoson ráadásul azért is volt nyomás, mert a lánya – ahogy Orbán Viktoré is – éppen a CEU-hoz hasonló külföldi egyetemen tanult. A CEU-ba hivatalosan azért szállt bele a kormány, mondván, hogy csal a képzésével, miközben erről szó sincs, ráadásul teljesíthetetlen feltételeknek kell megfelelnie.
Áder János a múlt héten találkozott is a CEU képviselőivel, és tárgyaltak a törvényjavaslatról. A Magyar Nemzet vasárnap az államfőhöz közel álló források alapján azt írta, hogy Áder jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen, így az elnök alá fogja írni. Pedig van vele jogi probléma, bőven.
Az egyébként már az amerikai egyetem törvényi szintű ellehetetlenítése előtt is látszott, hogy bár a magyar kormánynak nagy reményei voltak Donald Trump hatalomra jutását illetően, a viszony az Egyesült Államokkal nem javult.
Magyarország hírnevének és turisztikai vonzerejének növelésére simán kap a magyar adóforintokból 146 milliárdot a Forma-1 vagy hatmilliárdot a Red Bull Air Race. A száz országból hallgatókat vonzó, itt évi tízmilliárdot elköltő CEU-t viszont kidobnák az országból, Magyarország ellen hangolva a világot.
A Magyarország legjobb egyeteme ellen létrehozott törvényt megszavazó Fidesz-KDNP-s képviselők között ott volt az általános iskolát 20 évesen elvégző, pénzügyi csalással gyanúsított Farkas Flórián is.
„Ez a tüntetés már nem egy egyetemről szól, hanem az egész országról és annak szabadságáról.” Annyian gyűltek össze, úgy hömpölygött órákig a tömeg, hogy az önmagában, beszédek, skandálás, lézershow és lufieső nélkül is ütött.
A svájci vendéglátóipari iskola az USA-ban akkreditált diplomát ad, amit Svájc elismer. Pont ez volt az egyik fő kifogás a CEU-val szemben itthon.
Orbán Ráhel mellett Áder Orsolya is az USA-ban is akkreditált diplomát szerez egy európai országban. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy ez csalás.
Eljutottunk odáig, hogy a legfontosabb kormányzati sajtótájékoztatón is minden második elhangzott szó hazugság. A kormányzati politikusok már a saját kijelentéseiknek sem tudnak megfelelni, miközben magyarázni próbálják ezt az agyrémet.
A lap szerint a köztársasági elnök jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen.
Jakab András jogtudós szerint ha a Sándor-palotában akarnak, találhatnak fogást a felsőoktatási törvényen. Mondott is példákat.
Óriási reményt fűztek itthon az új elnökhöz, de teljes a kudarc. Szemerkényi nagykövet ezért is bukhatott most, bár Szijjártóval kezdettől fúrták egymást.