Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke már vasárnap jelezte, hogy kérdéseket kíván feltenni bizottsága hétfői ülésén a nemzetbiztonsági szolgálatoknak a kormány nemzeti konzultációs honlapján futó orosz kódról.
Arról, amiről kiderült, hogy elküldi a Yandex nevű orosz analitikai cégnek a kitöltők személyes adatait és válaszait is.
Arról, amiről a konzultációs honlap működtetéséért felelős Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap sértődött közleményben közölte, hogy az ég világon semmi baj nincs vele, de eltávolítják, mert "rosszindulatú belemagyarázásra ad lehetőséget".
A bizottság hétfői ülése előtt már a testület LMP-s tagja, SZél Bernadett is jelezte, hogy volnának kérdései. Ezeket meg is próbálták volna feltenni az ellenzéki képviselők, csakhogy ahhoz, hogy ezt megtehessék, bizottsági döntés kellett volna.
Ezt Szél Facebook-bejegyzése alapján a bizottság fideszes alelnöke, Németh Szilárd és kormánypárti képviselőtársai ellehetetlenítették azzal, hogy határozatképtelenné tették az ülést.
"Ezen az ülésen a Fidesz ismét átlépett egy vörös vonalat, nemzetbiztonsági bizottságon ilyen még sosem volt, álláspontom szerint ott tartunk, hogy gyakorlatilak megkérdőjelezik, Magyarország kormányfőjét Viktornak vagy Vladimirnak hívják" - írta bejegyzésében Szél.