Csányinak már háromszor kellett magyarázkodnia az UEFA előtt, amiért késik a Puskás Stadion építése

futball

Az MLSZ elnöke szerint a magyar labdarúgó-válogatottnak reálisan már nem igazán van esélye arra, hogy kijusson a jövő évi világbajnokságra, de bízik benne, hogy Bernd Storck irányításával pár éven belül nagyon erős lesz a nemzeti csapat, és hazai pályán sikereket érhet el a 2020-as Eb-n.

Csányi Sándor az M4 Sportnak adott interjújában azt mondta, reálisan nézve nehéz elképzelni, hogy a kötelező feladatok mellett a váltogatott hazai pályán a portugálok, illetve idegenben a svájciak elleni erőpróbát is sikerrel veszi, de nem látja teljesen esélytelennek a dolgot. A kvalifikációban 3. helyen álló nemzeti csapat nehéz helyzete számos balszerencsés mozzanat miatt alakult ki – mondta.

Szerinte a Feröer-szigetek elleni meccsen extrém időjárási körülmények között kellett játszania a válogatottnak, míg a svájciaktól elszenvedett vereségben nagy szerepe volt a játékvezetőnek, aki megadott egy lesgólt a vendégeknek, míg a csapat nem kapott meg egy büntetőt, a végén pedig ellene ítélt egy bedobást, amiből a győztes gól született.

Csányi szerint folyamatosan épül, erősödik a válogatott, ráadásul egyre több fiatal kap lehetőséget, így bízik benne, hogy 3-4 év múlva egy nagyon erős magyar válogatott lesz. Bernd Storckról azt mondta, céltudatos, rendkívül szorgalmas, fokról fokra építkező szakemberről van szó, aki bátran nyúl a tehetségekhez, a legtöbb esetben látványos, a várakozások feletti játékot nyújt a csapatával. Előny, hogy az MLSZ sportigazgatói posztját is Storck látja el, mivel így jól ismeri az utánpótlás-válogatottakat, azaz a fiatal tehetségek hamarabb odakerülhetnek a felnőtt válogatott közelébe – mondta Csányi Sándor, aki külön kiemelte Storck segítőjét, Andreas Möllert, akivel jól osztják meg a feladatokat.

„Nagyon bízom benne, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon ott lesz a válogatott és legalább olyan, vagy egy kicsit nagyobb sikert ér el, mint tette azt tavaly nyáron Franciaországban” – mondta Csányi Sándor.

De azt is mondta, nem boldog azzal az előrehaladással, ami a 2020-as Eb budapesti helyszínét, az épülő Puskás Stadiont jellemzi. Mint fogalmazott, háromszor állt már a szőnyeg szélén az európai szövetségnél (UEFA), amikor a késéseket kellett bejelenteni, de azt gondolja, ha sikerül tartani a legutóbb kitűzött, 2019 szeptemberi határidőt – amit egy novemberi tesztmérkőzés követ –, akkor minden rendben lesz. Azt mondta, javasolni fogja Orbánnak, hogy állítsanak fel egy bizottságot, ami havonta beszámoltatja a felelősöket a fejleményekről.

Csányi Sándort múlt hét szerdán beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába. Ezzel kapcsolatban azt mondta, elsődleges feladata, hogy az UEFA érdekeit képviselje, és mivel ez a magyar érdekekkel is egybeesik, ezért – ha jól dolgozik – a magyar futball fejlődését is segíti.

Orbán Viktor miniszterelnök (j), Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter (b) és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke (k) a lelátón a franciaországi foci-Eb F csoportja második fordulójában játszott Izland–Magyarország mérkőzésen a marseille-i Velodrome Stadionban 2016. június 18-án. (Fotó: Illyés Tibor / MTI)

A magyar bajnokságról azt mondta, a különböző szabályoknak is köszönhetően előrelépés történt a fiatalok szerepeltetésében, ráadásul több csapatnál – mint például a listavezető Honvédnál vagy a harmadik Vasasnál –megfelelően válogatják ki a tehetségeket. A magyar futball vérkeringését az amatőr futball adja, a tartósan jó eredmény eléréséhez pedig szükséges a széles bázis megtartása, annak érdekében, hogy a kiválogatás után az akadémiákról, illetve utánpótlás-műhelyekből megfelelő felkészültségű 17-18 éves játékosok kerüljenek az NB I-be – mondta.

Csányi Sándor szerint talán az edzőképzésben van némi lemaradás, ezért azt most a német Jörg Daniel vezetésével új alapokra helyezik, és bízik benne, hogy egyre több volt játékos is munkát vállal majd, hiszen őket könnyebben elfogadják a fiatalok.

Csányi Sándor reagált az egyes klubok által néha túl szigorúnak ítélt fegyelmi büntetésekre: szerinte FIFA- és UEFA-tagként nem is lehet más az MLSZ hozzáállása, mint mindenféle diszkriminációt elítélni. A bírók és a klubok helyenként viharos kapcsolatáról szólva elmondta, megpróbálnak minden segítséget megadni a játékvezetőknek, de a futball velejárója a tévedés, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, ha egy klub megpróbál fellépni a bíróküldés ellen, vagy az MLSZ-t sértegeti. Csányi Sándor itt név szerint kiemelte a Ferencvárost, ami ugyan népszerű és nagy támogatottságú egyesület, de tudomásul kell vennie, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani. (MTI)