Tömött buszokon utaznak az érdeklődők a hétfőn letartóztatott tüntetők tárgyalására

politika
A rendőrök gyűrűjében álló Varga Gergely két nap után először a tárgyalóterem előtt találkozhatott barátnőjével. Sarkadi Zsolt / 444

Gyorsított eljárásban csütörtökön már bíróság elé is állították Gulyás Mártont és Varga Gergelyt, akik a CEU-törvény aláírása után hétfőn kirobbant spontán tiltakozás során festékes palackokkal próbálták megdobálni a Sándor-palota épületét. Akciójuk nem sült el túl jól, a dobás rövidre sikerült, a festékből az épületet védő rendőrökre is fröccsent. Jellemző, hogy az ügyészég vádja szerint az okozott kár értéke mindössze 23 ezer forint volt.

A dobálók közül Gulyás Mártont már a helyszínen előállították, Varga Gergelyt viszont a jelek szerint a lakásáig követték, és onnan vitték el.

Sarkadi Zsolt jelentése szerint a Budai Központi Kerületi Bíróságon tartott tárgyalásra tömött buszokon érkeznek az érdeklődők és a tárgyalásról tudósító több tucatnyi újságíró. Az érdeklődők között többen #istandwithceu és "Veled vagyunk, Marci" transzparensekkel érkeztek, de ezeket a bíróság biztonsági őre elrakatta velük. A kedd hajnal a lakásáról előállított Varga Gergely, aki két napja a Gyorskocsi utcai fogdában ül, a tárgyalás előtt tudott először beszélni barátnőjével, akit eleinte még felöltözni se hagytak a lakásukba belépő rendőrök. És akinek akkor azt mondták, hogy Vargát csak tanúskodni viszik el, és legfeljebb 4-5 óra múlva otthon lesz.

Gulyás Mártont viszont nem vezették ki, egy elzárt lépcsőfordulóban várakozik pár rendőr őrizetében. A bíróság épületében sok készenlétis is van, Zsolt összesen harmincat számolt össze a bejáratnál, az udvaron és a tárgyalóterem körül. 

UPDATE 13:01 A szigor a terheltekre is kiterjed:

Gulyást és Vargát is rabláncon vezették elő, és a teremben is rabláncon tartják őket.