Putyin azt állítja, tavaly 46 millió forintot keresett

külföld

Alighanem valami földrajzi szükségszerűség lehet, hogy ahogy megyünk kelet felé, úgy válnak egyre komikusabbá a politikusi vagyonbevallások. A műfaj a csúcsára pedig természetesen Oroszországban ér el, ahol Vlagyimir Putyin ismét bevallotta, mennyivel gazdagodott az előző évben. 

A hivatalos bevallása szerint Putyin 2016-ban pont ugyanannyit keresett, mint 2015-ben: 8,85 millió rubelt, ami átszámítva 46,5 millió forint. Az orosz államfő emellé bevallott még 1500 négyzetméternyi földet, egy 77 négyzetméteres lakást és egy 18 négyzetméteres garázst. Megjelölt még pár autót is: két Volgát, egy Nivát és egy Skif vontatóautót. 

Vannak persze olyan külföldről megtévesztett hangok, akik évek óta azt mondják, hogy kevéssé valószínű, hogy a teljes orosz gazdasági elitet és az energetikai szektort személyes kontroll alatt tartó Putyin tényleg kevesebb mint évi 50 millió forintot keresne. A károgók különféle becslések alapján néha odáig is elmennek, hogy elképzelhető, jelenleg Putyin a világ leggazdagabb embere

Erre persze semmiféle bizonyítékuk nincs, ahogy az sem jelentett semmit, amikor a Panama-iratokban Putyin-közeli szereplők neve került elő, összesen kétmilliárd (!) dollár értékű offshore vagyon mellett. 

A vagyon egy jelentős része Putyin egyik legjobb barátjáhpz, a hegedűművész csellista Szergej Rolduginhoz vezetett. A Kreml szerint viszont szó sem igaz ebből az egészből, és a Panama-iratok kiszivárgása egy Putyin-ellenes nyugati összeesküvés része volt csak. 

Közzé tette most vagyonbevallását a miniszterelnök, Dmitrj Medvegyev is, de igazából tényleg semmi értelme ezzel részletesen foglalkozni. Van egy nagyobb lakása, nagyjából annyit keres mint Putyin, van két Volgája, a feleségének pedig egy Volkswagen Golfja. (RBTH)

Kapcsolódó cikkek