A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, Földi Judit perelte be a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványt, hogy kiderüljön: kiktől kapták és mire költötték a több mint 11 milliárd forintnyi TAO-támogatást.
Földi meg is nyerte a pert, de a 15 napos határidő után a Felcsút mégsem hozta nyilvánosságra a beszámolóit.
Most közleményt adtak ki arról, hogy nem fogadják el az ítéletet, a TAO-pénz továbbra sem tartják közpénznek, ezért fellebbezni fognak:
„A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntése ellen, amely a 2013-2015 közötti TAO-s pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására kötelezte, felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához. Kérelmében az ítélet felülvizsgálatát kérte és a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését.
Amíg a felfüggesztés iránti kérelmet a Kúria nem utasítja el, addig jogszerűen tartja vissza az adatokat. A Törvényszéken és az Ítélőtáblán egymásnak ellentmondó ítéleti indokolások születtek, az Ítélőtábla helyesen kimondta, hogy a TAO nem közpénz, a Törvényszék ezt nem így ítélte meg, ezért is indokolt az Alapítvány részéről a felülvizsgálat. A felfüggesztés tárgyában hozott esetleges elutasító Kúriai döntésig az Alapítvány nem valósít meg közérdekű adattal visszaélést.”