2016. február 23. jeles dátum Magyarország putyinizálódásának történetében. Aznap akadályozta meg majd egy tucat, kigyúrt, rövid hajú fiatalember Nyakó István szocialista parlamenti képviselőt abban, hogy elsőként adhassa le a vasárnapi boltzár elleni népszavazási indítványát. Ennek akkor még jelentősége volt, mert a Nemzeti Választási Iroda (NVI) érkezési sorrendben bírálta el az indítványokat, így ha valakinek Nyakó előtt sikerült volna beadnia azonos témában indítványt, azzal el is intézhette, hogy Nyakó indítványát érdemben ne is vizsgálja az NVI.
Ez pedig sikerült is, mert az NVI épületének előterében tömörülő 11 erős testfelépítésű fiatalember valóban megakadályozta Nyakót az indítvány elsőként történő leadásában.
A nyomozóhatóság akkor nem talált okot eljárás lefolytatására, ezért Nyakó pótmagánvádas eljárásban kezdeményezte a történtek kivizsgálását. A 24.hu értesülései szerint 14 hónappal a történtek után a Fővárosi Törvényszék elutasította indítványát. A bíróság arra hivatkozott, hogy Nyakó - akit, ismételjük meg, a kopaszok megakadályoztak indítványa leadásában - nem sértettje az ügynek, ezért nem jogosult pótmagánvádlóként fellépni. A bíróság indoklása alapján az ügyben a népszavazási eljárásban szerephez jutó állami szervek lettek volna jogosultak magánvádlóként fellépni.
A bíróság emelett azt is kifogásolta, hogy Nyakó a vádindítványában, aminek a megtételére szerintük nem is lett volna jogosult, nem írta körül kellő pontossággal a vád tárgyává tett cselekményt. Magyarul nem nevezte meg pontosan, hogy ki lökte félre hajnalban, megakadályozva, hogy a magánszemélyként kezdeményezést benyújtó exfideszespolgármesterné Erdősi Lászlóné előtt léphessen be az épületbe, ahogy azt sem jelezte pontosan, hogy pontosan melyik kopasz akadályozta őt az időbélyegző használatában.
Az ellenzék nem indíthat népszavazást a vasárnapi zárva tartás ellen, ma kiderült, hogy tényleg bármi áron megakadályozzák őket ebben.
Orbán Viktor úgy döntött, hogy igazodik a nemzetközi trendekhez, feladja az állami monopóliumot, és privatizálja az erőszakot. Elérkeztünk a neo-középkorba, ahol a politikai vitákat zsoldosok rendezik le.
Az új felvételekkel együtt már szinte az egész történetet láttuk. Nézd végig a demokrácia egyik mélypontját!
Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.