A legnagyobb török ellenzéki párt az Erdogannak teljhatalmat adó, a gyanú szerint elcsalt népszavazás érvénytelenítését kérte a legfelsőbb bíróságtól

külföld

A legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) benyújtotta a kérelmét a legfelsőbb bírósághoz, hogy az választási csalás miatt érvénytelenítse az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi népszavazás eredményét – jelentette be az NTV török hírtelevízió.

A CHP, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) és a parlamenten kívüli, nemzeti radikális Haza Párt (VP) kedden a Legfőbb Választási Tanácshoz (YSK) fordult hasonló kérelemmel, miután állításuk szerint a YSK legalább 2,5 millió olyan borítékot és szavazócédulát érvényesnek fogadott el a voksok összesítésénél, amik nem voltak hivatali pecséttel ellátva, és ez befolyásolhatta a népszavazás kimenetelét. A YSK szerdán visszautasította a panaszokat.

Az NTV beszámolója szerint a CHP pénteken azt javasolta a legfelsőbb bíróságnak, hogy amíg a testület nem dönt az ügyben, a YSK se hozza nyilvánosságra a népszavazás végleges eredményeit. A YSK vasárnap azt közölte, hogy 10-12 napon tudatják a hivatalos adatokat.

Atilla Kart CHP-képviselő pénteken újságíróknak azt nyilatkozta: az igazságszolgáltatás intézményei felelősek a népszavazás felügyeletéért, és a vasárnapi referendum esetében törvénytelenséggel állunk szemben. Kart azt mondta, a szabálytalanságok a „nem” szavazatokat is érintik.

A CHP korábban jelezte: szükség esetén a párt kész az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben. Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön erre úgy reagált: az ügy nem tartozik sem az alkotmánybíróság, sem az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatáskörébe.

100 százalékos feldolgozottságát mellett, de a nem hivatalos adatok szerint a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amivel megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A két szavazótábor közötti voksok különbsége 1 millió 379 ezer 934. A részvétel 85,1 százalékos volt.

Recep Tayyip Erdogan augusztus 15-én a török kormány ülésén Ankarában (Fotó: Yasin Bulbul / Török Elnöki Iroda / Anadolu Agency)

Erdogan a népszavazás utáni első interjúján arról beszélt, hogy a népszavazás nem az ő hatalmáról szólt, hiszen ő csak egy halandó ember, bármikor meghalhat(MTI)

Kapcsolódó cikkek