Az LMP nevében Hadházy Ákos és Szél Bernadett társelnökök és Ungár Péter elnökségi tag sajtótájékoztatón jelentették be, hogy leadták a szükséges aláírásokat: miután az MSZP mellett a Jobbik is úgy döntött, támogatja a Lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, összejött a törvényben előírt parlamenti képviselők negyede, így a testület elé kerül az ügy.
A nagy kérdés az volt, hogy a Jobbik támogatja-e a javaslatot, mert a párt láthatóan megosztott a kérdésben. Támadnák a kormányt oktatás ügyében, ideológiai alapon viszont szemben állnak a CEU-val. Toroczkai László alelnök egyenesen sóval hintenébe az egyetem helyét. Végül a javaslat támogatása mellett döntött a pártvezetés, és egységes kiállást ígértek.
Megszereztük az aláírási íveket, ezen viszont az látszik, hogy végül két jobbikos inkább mégsem adta nevét a tervezethez. Nem meglepő módon két olyan politikus neve hiányzik az ívről - Dúró Dóra és Hegedűs Lórántné - akik a párt radikálisabb szárnyához sorolhatóak.
Toroczkai alelnök ledózerolná az egyetemet, Vona Gábor elnök szerint viszont a törvény veszélybe sodorhatja a határon túli magyar egyetemeket.
Az MSZP és a Jobbik is szignálja az LMP utólagos normakontrollt kérő beadványát - ezzel bőven megvan az országgyűlési képviselők negyede.