Orbán nem bír magával: a CEU-botrányban kijelölt tárgyalójával is csak trollkodni akart

POLITIKA

Nagyon úgy néz ki, hogy csak egy hatalmas blöff volt a CEU-botrány miatt felkért Altusz Kristóf bedobása, ugyanis elvileg a nemzetközi egyetemek ügyében kellene tárgyalnia.

Orbán aznap dobta be a külügy egyik helyettes államtitkárának nevét, amikor az Egyesült Államok teljes diplomáciai és kormányzati gépezetével kiállt a CEU mellett, és közölte a magyar kormánnyal, hogy ne velük akarjon tárgyalni, hanem az ellehetetleníteni kívánt CEU-val.

Csakhogy az Index kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt a választ adta, hogy:

„Megbízatásának átvételét követően Altusz Kristóf haladéktalanul megkezdte a szükséges egyeztetéseket és kapcsolatban áll a törvénymódosítás által érintett országok diplomáciai képviseleteivel. Ennek eredményeképp már a jövő hét folyamán tárgyalást folytat Malajzia és Thaiföld budapesti nagyköveteivel.”

Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese már egy hete megmondta, hogy Altusz Kristóffal sem ülhetnek le tárgyalni, „mert őt is azzal bízták meg, hogy az amerikai hatóságokkal tárgyaljon”. Azt mondta:

„Attól tartok, velünk ő nem is fog akarni tárgyalni. Sőt, úgy tűnik, hogy igazából az amerikaiakkal sem.”

Fotó: Botos Tamás

Minden jel szerint tehát Orbán Viktor nem bír magával. (Index)

Kapcsolódó cikkek