Volt egyszer egy 2700 milliárdos magánnyugdíjpénztár vagyon, amire a Fidesz rátette a kezét és egyszerűen eltüntetette. Hogy mire verték el, arra képtelenek válaszolni.
Illetve ez valószínűleg meg sem történt, csak Soros György ügynökei terjesztik. A Fidesz ma ezt a közleményt adta ki:
„A nyugdíjkasszát kizárólag Gyurcsányék csapolták meg - Reagálás Varju László (DK) nyilatkozatára
A nyugdíjvagyont kizárólag Gyurcsányék csapolták meg, mert akkor is a multik érdekeit szolgálták. Az emberek nyugdíj-megtakarításait külföldi érdekeltségű magánnyugdíj-pénztárakba irányították, amelyek az emberek nyugdíjjárulékain nyerészkedtek és elcsalták annak jó részét. A 2010-es kormányváltáskor a nyugdíjrendszer már az összeomlás szélén állt, a nyugdíjkasszából minden harmadik forint hiányzott, és már csak az IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat. Ma a nyugdíjak biztonságban vannak, a nyugdíjrendszer stabil, a kormányváltás óta meg tudtuk őrizni a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt emelkedett a nyugdíjak vásárlóereje.
Kiadó: Fidesz-frakció”