Amíg Macron a fejesekkel tárgyalt, Le Pen a gyári munkásokkal fotózkodott ugyanott

külföld

Szülővárosába, Amiens-be látogatott kampányolni Emmanuel Macron, a francia elnökválasztás második fordulójának baloldali-liberális esélyese. Amiens-ben éppen nagy a harag, mivel a helyi Whirlpool gyár 290 állást vinne Lengyelországba, aminek a helyi munkások nem örülnek.

Macron viszont nem a munkásokkal, hanem a helyi szakszervezeti vezetőkkel ment tárgyalni, arról egyeztettek, hogyan fogják a munkásokat átképezni.

Marine Le Pen, a Nemzeti Front szélsőjobboldali jelöltje természetesen kapott az alkalmon, és bejelentés nélkül megjelent az amiens-i munkások tüntetésén:

Fotó: STR

Én vagyok azoknak a franciáknak a jelöltje, akik nem akarják, hogy elvegyék tőlük a munkájukat és a vásárlőerejüket, és akik nem akarnak szegény országok alacsony béreivel versenyezni – mondta, és háromnegyed órát beszélgetett a munkásokkal.

Később Macron is megjelent a dühös gyári munkások körében, de volt Rotschild-bankár riporterek szerint kevésbé érzett rá a tüntetés hangulatára, mint a globalizációellenes riválisa. A tüntetők még Macron-ellenes rigmusokat is kiabáltak felé.

Fotó: ERIC FEFERBERG

Ugyan még mindig Macron az esélyes, és korábbi riválisai is beálltak mögé, egy mai közvélemény-kutatás szerint Le Pen lényegesen jobban kezdte a kampány utolsó két hetét.