Letiltották a Wikipédiát a török hatóságok

INTERNET

A török hatóságok az egész országban elérhetetlenné tették szombaton a Wikipédia oldalait. Az oldalak törökországi elérhetőségét figyelő Turkey Blocks szerint a felhasználók szombat reggel 8 órakor azt vették észre, hogy megszakadt a Wikipédia oldalainak elérhetősége, bármely nyelven is próbálkoznak.

A CNNTurk hírtévé szerint a felhasználók egy részének gépén az az üzenet jelent meg, hogy 

a wikipedia.org weblapra vonatkozó adminisztrációs intézkedést „technikai elemzések és jogi megfontolások alapján” hozta meg a török Informatikai és Kommunikáció-technológiai Hatóság.

A Turkey Blocks hozzátette, hogy bíróságnak két napja van eldönteni, hogy fennmaradhat-e a blokkolás. A módszer pedig egyértelműen a török cenzorokra utal. Ha török szerverről próbálkoznak, akkor azn oldal általában időtúllépést jelent, és nem tölt be. 

Törökországban a tavaly júliusi puccskísérlet óta rendkívüli állapot van érvényben. A közigazgatásból 120 ezer embert rúgtak ki, a rendőrség pedig több mint 40 ezer embert vett őrizetbe.

Az elnöki jogkörök széles körű kibővítéséről szóló április 16-i népszavazást is a korlátozó intézkedések között tartották meg. A népszavazás után két nappal az ankarai kormány újabb három hónapra, július 19-ig meghosszabbította a rendkívüli állapotot. Tayyip Erdogan elnök szerint az intézkedés arányos az országra leselkedő veszéllyel. 

 A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerint rendkívüli állapot harmadik meghosszabbítása „további veszélynek teszi ki az emberi jogokat és jogállamiságot, amelyek már így is komoly károkat szenvedtek...

Hozzátették, hogy a török kormánynak és Erdogan elnöknek meg kellene állítaniuk a politikai üldöztetés hullámát, amelyet az államfői jogkörök kiszélesítéséről tartott vasárnapi népszavazás előtt indítottak el. (Reuters/MTI)