Az Australian elfogott egy jelentést a Facebook vezetőinek belső levelezéséből, és erre hivatkozva azt írják, hogy a közösségi hálózat nem csak folyamatosan monitorozza, de meg is osztja a hirdetőkkel a fiatalokról készült kutatási adatait. Ezek alapján a cég pontosan fel tudja mérni egy tinédzserről, mennyire érzi éppen magát sérülékenynek, értéktelennek vagy akár önbizalomhiányosnak, és ezt az információt harmadik félnek is átadja.
A jelentés szerint a Facebbok posztok és fotók alapján pontosan meg tudja állapítani, épp milyen érzelmi állapotban vannak a fiatal felhasználók. Olyan kategóriák szerepelnek a levelezésben, mint "stresszes", "túlterhelt", "ideges", "szorongós", "haszontalan" vagy "kudarcos".
Az ausztrál lap szerint a dokumentumot két ausztrál cégvezető, David Fernandez és Andy Sinn készítették elő, és azért készült, hogy bemutassa, milyen pontos pszichológiai térképet tudnak készíteni a fiatalokról, tanulókról és első munkavállalókról. A prezentáció egy nagy ausztrál bank részére készült, és arra utal, hogy a vállalatnak óriási adatbázisa van a felhasználókról. 1,9 millió gimnazista, 1,5 millió egyetemista és 3 millió fiatal dolgozó van a listájukon, akiknek a hangulati változásaikról részletes információik vannak.
A Facebook meglehetősen ellentmondásosan reagált az esetre: előbb részletes vizsgálatot ígértek, és sajnálatukat fejezték ki, később már nem ennyire megbánóan kommunikáltak, helyette "félrevezetőnek" címkézték a cikket, és azt állították, ők nem kínálnak eszközöket, amik megfigyelik a felhasználók hangulatát. Egy újabb közleményben már azt magyarázták, csak egy kutatási eredményt osztottak meg hirdetőkkel annak érdekében, hogy azok jobba értsék, hogyan fejezik ki magukat a felhasználók. Kategorikusan nem cáfolták, hogy készítenének hasonló kutatásokat a fiatalok érzelmi sebezhetőségéről, befolyásolhatóságáról Ausztrálián kívül.
A történet hitelességével kapcsolatban azért maradtak még kérdőjelek. A cikk írója például nem hozta nyilvánosságra magát a jelentést, csak idézett belőle, míg a Facebook ausztrál vezetésének egy tagja az újságírót kiritzálta, aki szerinte ismert arról, hogy "gyújtó hangulatú" cikkeket írogat. (Guardian)