Egy nappal azután, hogy gyakorlatilag a teljes koncepció kiszivárgott az internetre, a Microsoft eszközipari vezetője, Panos Panay hivatalosan is bemutatta a vállalat új Surface-alapú laptopját, a stílszerűen csak Surface Laptopnak elnevezett számítógépet.
A 13,5 inches kijelzővel érkező laptopon a Microsoft vadonatújt Windows 10 S operációs rendszere fut majd. Panay elmondása szerint az eszközzel többek között a középiskolát befejező diákok korosztályát célozzák.
Az új gép ugyanúgy alcantarával borított billentyűzetet kap, mint a Surface Pro 4-es, és a laptopot négy színben lehet majd kapni.
A 3,4 millió pixeles LDC-képernyő a legvékonyabb, ami valaha laptopban került, mondta még el Panay, aki beszélt arról is, hogy Intel Core i5-ös és i7-es processzorokat használnak, az akkuidő pedig 14,5 óra. A Microsoft-vezető szerint a Surface Laptop gyorsabb lesz, mint az i7-es MacBook Pro, és tovább bírja majd aksival, mint bármelyik piacon kapható MacBook Air.
A laptopot június közepétől lehet majd megvásárolni, az i5-ös verzió négy giga rammal és 128 gigás merevlemezzel 999 dollár, azaz mai árfolyamon 285 ezer forint lesz. (Verge)