2014. szeptemberében járunk, még a kitiltási botrány és a gecinap előtt, de már akkor, amikor országszerte arról pletykáltak: a Fideszt a háttérből mozgató oligarcha, Simicska Lajos összekülönbözött Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Ebben a helyzetben a vagyonát addig a Fidesszel szimbiózisban gyarapító, de a diszkrécióra különösen ügyelő Simicska tőle teljesen szokatlan dolgot csinált: fotóztatta magát, hozzá hű emberek társaságában egy sárvári lovardaavatón. Ez volt gyakorlatilag az első alkalom, hogy Simicskát nyilvánosan láthattuk. Akkori elemzésünkben úgy láttuk, hogy ez egy erődemonstráció, egy igazi power move volt Simicskától: miközben a kormány rátámadt a kör befolyására, és új köröknek kezdte átcsoportosítani a vagyont, ő felvonultatta saját csatlósait.
És ki volt az, aki az elsők között sietett demonstrálni hűségét Simicska Lajos mellett? A Fidelitas országos elnöke, Ágh Péter.
Ágh Péter kikerülhetetlen szereplő volt a Fidelitasban: hat éven keresztül ő volt az országos elnök, 2009-től egészen 2015 májusáig. Egyébként a Fidesz országgyűlési képviselője napjainkig. Azóta Ágh képviselői körzetére koncentrál, közben Vas megyei fejlesztési megbízott is lett, a Fidelitas pedig a Rogán emberének tartott Böröcz Lászlóhoz került.
2014 szeptembere annyira nem volt régen, különösen ahhoz képest, hogy a Fidelitas most úgy csinál, mintha soha semmi köze nem lett volna Simicska Lajoshoz, nem az a pártszövetség csinált volna milliárdost és kikerülhetetlen hatalmi tényezőt Simicskából, amit a Fidesz társszervezete is képvisel.
Ma egy ilyen plakáttal parkoltak be az Index bejáratához.
És ami a legviccesebb: a plakáton használt portréhoz használt kép éppen azon a sárvári erődemonstáción készült, ahol Ágh Péter is felvonult Simicska mellett, a Fidelitas vezetőjeként.
Simicska Lajosról 15 éve mindenki beszél, de senki se látta. Most kiment a napfényre, birodalma legbefolyásosabb embereivel együtt. Azt üzeni, hogy nem hagyja magát. Orbán Viktorral vívott háborújuk élesedik.
Nem hittük volna, hogy lehetséges, de már látni: fogjuk még hiányolni Németh Szilárdot. A Fidelitas elnöke ezzel a produkcióval elintézte, hogy miniszter legyen a következő Fidesz-kormányban.