A lovagkereszttel kitüntetett publicista a Karc FM-en futó műsorában beszélt arról az esetről, amikor április végén aktivisták jelentek meg a parlamentben, hogy az Igazságügyi Bizottság vitáján a civileket megbélyegző törvény ellen tiltakozzanak.
Bayer Zsolt szörnyen csalódott volt, hogy az ülést vezető kormánypárti Rubovszky György végül mégsem dobatta ki a tiltakozókat a Országgyűlési Őrséggel. Ugyanis szerinte a parlamentben tiltakozni „tökéletesen törvénytelen, és sehol a büdös életben, sehol a világon egyetlen parlamentben sem tűrnék ezt el”.
Szerinte ez az a pont amikor már nem kell finomkodni. A bizottsági ülések vezetőinek pedig azt tanácsolta, hogy
„ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”
Hogy biztosan mindenkinek átmenjen az üzenet, Bayer megismételte, hogy csak semmi finomkodás:
„Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók.”
Mintha nem lenne éppen elég erőszak a közéletben most is.
A Paláver című műsor teljes adását itt lehet meghallgatni.
Rubovszky György: "Aljas módon betörtek a bizottság ülésére."
A fideszes Szabó László kitörölte Halász Júlia képeit, aki hiába próbált segítséget kérni. Szabó csak akkor adta vissza a telefont, amikor kollégánk kihívta a rendőrséget.