A Fidelitas bábos plakátjait jegyző Nemcsik Mátyás tavalyelőtt az orosz külügyminisztérium vendégeként járt Moszkvában

POLITIKA

A Vastagbőr vette észre, hogy a Fidelitas bábos-sorosos-vonás plakátjainak szerkesztéséért felelős Nemcsik Mátyás 2015-ben az orosz külügy meghívására járt Moszkvában. A Fidelitas alelnöke, aki 2014 óta önkormányzati képviselő is Kecskeméten, az orosz külügyminisztérium szervezésében megtartott fórumon vett részt. Az eseményre Kelet- és Közép-Európából hívtak meg fiatal politikusokat, diplomatákat.

Fotó: feri

A Vastagbőr szerint az esemény után Nemcsik egy kecskeméti lapnak elmondta, hogy 

"a fórum kiemelt témái a migráció, a terrorizmus elleni harc és a kelet-európai országok gazdasági együttműködésének lehetőségei voltak. Különösen a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatos vélemények kaptak nagy hangsúlyt a párbeszédben. Büszkeséggel töltött el, hogy a több mint tíz országból jelenlévők úgy értékelték: a határok megvédése érdekében hozott magyar kormányzati döntések sikeresek voltak. Dicsérték országunk vezetésének munkáját, és azt a bátorságot, hogy Brüsszellel szemben is kiálltak igazunk mellett. Ezt fontos volt azért is hallani, mert abban is megerősített bennünket, hogy igenis el kellett indítani az aláírásgyűjtést a betelepítési kvóta ellen."