Múlt szerdán az észak-szlovákiai Tvrdošínban egy 35 éves férfi megerőszakolt egy 10 éves lányt, aki a templomból tartott hazafelé. A támadás után a lány hiába hívta a rendőrséget, nem hittek neki.
A férfi felajánlotta neki, hogy hazaviszi, miután a lány beszállt a Škoda Fabiába, a sofőr egy félreeső parkba vitte, ahol tapogatni kezdte. A rendőrség szóvivője szerint a lány hiába próbált meg ellenállni, a férfi többször megütötte, aztán megerőszakolta, majd kidobta a kocsiból, és elhajtott.
Amikor a lány megpróbálta felhívni a rendőrséget, az ügyeletes azzal csapta rá a telefont, hogy „ne vicceljen!”.
A Zsolna Megyei Rendőrkapitányság igazgatója vizsgálatot indított az eset miatt, és azonnal intézkedett a segélyhívást hibásan kiértékelő rendőr ellen.
A 10 éves lány támadóját 24 órán belül elkapták. A 35 éves, tvrdošíni Marek vizsgálati fogságba került. Nemi erőszak miatt 7-től 15 évig tartó börtönre számíthat. A lányt jelenleg kórházban ápolják. (Parameter.sk)