Nem nyomoz a rendőrség a Budapesten szovjet jelképekkel fotózkodó putyinista motorosbanda ügyében

POLITIKA

A rendőrség annak ellenére sem indított nyomozást az Éjjeli Farkasok nevű orosz motorosbandával szemben, hogy érkeztek feljelentések – mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke az Indexnek. Az Éjjeli Farkasok erősen Putyin- és szovjetbarát motorosbanda, Lengyelországba be sem engedték őket.

A 168 óra videóján láthatunk egy hangulatképet a budapesti vonulásról, ahol tiltott önkényuralmi jelképeket mutatnak fel:

Forrás

Szél szerint a rendőrség kínosan magyarázkodott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, azzal érveltek, hogy a Fiumei úti temető magánterületnek minősül. (Egyébként egy állami szervezet kezeli a területet.) Továbbá a „körülményekre” hivatkoztak.