Két év négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a miskolci járásbíróság azt a nőt, aki több bankfiókot bombarobbantással fenyegetett meg.
A vádlott 2015-ben lakáshitelek adósaival vette fel a kapcsolatot, akiknek azt mondta, hogy a felvett összeg egy bizonyos hányadáért a hitelük lezárásában segítséget nyújt számukra a pénzintézeteknél.
Horváth Dóra ismertetése szerint a vádlott időpontot egyeztetett az adósokkal és találkozót beszélt meg velük budapesti bankfiókokban. A pénzintézetekkel ténylegesen nem vette fel a kapcsolatot, hanem segélyhívón tett bejelentést, mondván, hogy az adott bankfiókban „bomba fog robbanni”.
A bejelentések miatt a bankfiókokat kiürítették, a tűzszerészek megvizsgálták az épületeket, azonban robbanóanyagot egyik esetben sem találtak.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, az eljárás során megbánó magatartást tanúsított, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a terhelt büntetett előéletét, továbbá azt, hogy a cselekményt büntetőeljárás hatálya alatt követte el. (MTI)