Mindenki járt már ebben a cipőben. Értelmes, emberi áron csak olyan kábeltévés, internetes vagy mobilos előfizetések között válogathat, amelyekkel két évre a szolgáltatóhoz láncolja magát. Hogy aztán a szerződés lejártával megintcsak ne maradjon más választása, mint újabb két év hűséget vállalni. Hiába előfizetője ugyanis már két éve a szolgáltatójának, a hűségidő lejárta után csak az irreálisan árazott hűségidő nélküli és az újabb hűségesküt követelő szerződés között választhat.
A Népszava és a Világgazdaság értesülései szerint most két fideszes képviselő, Balla György és Kucsák László változtatni készül a helyzeten. Az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító javaslatuk szerint a szolgáltatók legfeljebb egy év hűségre kötelezhetnék az előfizetőket, akiknek annak lejárta után nem érhet hátrány, vagyis az új előfizetőkéhez hasonló feltételekkel hosszabbíthatnák meg, ezúttal már további röghöz kötés hűségidő vállalása nélkül az előfizetésüket.
Hogy, hogy nem a szolgáltatók nem rajonganak a javaslatért - ahogy nem rajongtak azért sem, amikor az NMHH eltörölte a korlátlannak hazudott, valójában nagyon is korlátos, és csak bizonyos, a cégekhez köthető szolgáltatásokra vonatkozó internetelőfizetési ajánlataikat. A Magyar Telekom szerint például épp a javaslat okozna hátrányt az előfizetőknek, mert a hűségidő megszűnésével vagy lerövidítésével már nem tudnának "kedvezményeket" - értsd, havi öt-tízezer forintos előfizetési díjat - adni ügyfeleiknek.
Emellett szerintük a hűségidő eltörlésével arra se lenne lehetőségük, hogy "kedvezményeket" - értsd, részletfizetési lehetőséget - adjanak a drága okostelefonokra. (Via ATV)