Csütörtökön derült ki, hogy a magyar állami MVM tavaly 508 millió forint támogatást adott a CÖF mögötti alapítványnak. Ez az a szervezet, amelyik többek között a Békemeneteket szervezi, és mostanában beszálltak a konzultációs fórumok bonyolításába is.
Félmilliárd forint nagyon sok pénz a mai magyar politikában. Annyira sok, hogy ennyiből még a parlamenti pártok sem gazdálkodhatnak. 2016-ban így alakult a pártok állami támogatása:
A villamosművek támogatásával tehát a kormány mellett rendszeresen kampányoló CÖF erősebb szereplője lett a magyar politikának, mint a parlamenti helyekkel bíró ellenzéki pártok.