Botka: A Fideszt hatalomba segítők nem lehetnek rajta az MSZP 2018-as választási listáján

politika

Bár korábban arról volt szó, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjének csak véleményezése joga lesz a párt 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjéről és a listáról, de a napokban megjelent programjában Botka László már az szeretné, hogy

„ miniszterelnök-jelölt kongresszusi megerősítéssel gyakoroljon együttdöntési jogot a 106 egyéni jelölt kiválasztásánál és az országos lista felállításánál.” 

Botka nem engedné indulni azokat, akik az MSZP 2010-es kudarcában részt vettek és ezzel hatalomra segítették a Fideszt, írja a  Magyar Idők.  A tervek szerint a szocialisták május 27-i kongresszusát követő napon állítanák fel a miniszterelnök-jelölt vezetésével az országos választási bizottságukat, ekkor neveznék meg és állítanák munkába kampányfőnöküket is.