Gyorsan letárgyalnák a kínai hitelt, már ősszel eldőlne, ki építi a Belgrád-Budapest vasútvonalat

POLITIKA

A közmédiának számolt be pekingi tárgyalásairól Szijjártó Péter szombaton. Elmondta, hogy megkapták a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. 

"Ez jó kiindulási alapnak tekinthető, és ha viszonylag gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, az őszi Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig  elkészíthető lesz a tenderkiírás is,"

tette hozzá. A beruházás összértéke 550 milliárd forint, ennek 85 százalékát hitelezné Kína Szijjártó szerint. A külügyminiszter többek közt elmondta még, hogy a "kínai jogi rendszerhez képest kivételes eljárásban" a magyar állam lehetőséget kapott a pekingi magyar nagykövetség megvásárlására. 

Fotó: GREG BAKER/AFP

Orbán Viktor szombat délelőtt megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd megkoszorúzta a Tienanmen téri Hősök emlékművét. (MTI)