Pukli István egy nemzeti színű világítótoronnyal vinné el a Fidesz szavazóit

POLITIKA

A Tanítanék Mozgalom korábbi vezetője rögtön egy bocsánatkéréssel kezdte a Magyar Nemzetnek adott interjúját, amiért sokáig maga sem tudta eldönteni, hogy akar-e politizálni. 

Próbáltam más utat találni, de nincs más választás. Megígértem, hogy áttöröm a fejemmel a falat az oktatásban, erre a pártalapítás az egyetlen egy hatékony eszköz. Civilként nem lehet elérni semmit, csak választás útján váltható le a kormány. ” - magyarázta a döntését Pukli.

Pukli pártjának Polgári Világ Pártja lesz a neve, aminek az alapszabályát pénteken mutatják be. Az irányról annyit mondott, hogy a polgári gondolkodású szavazóknak szeretnének alternatívát nyújtani.  Egyelőre tízen vannak, de gyorsan hozzátette, hogy természetesen „hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda” áll mögöttük. 

Pukli István
Fotó: Botos Tamás/444

A párt finanszírozásával kapcsolatban annyit mondott, hogy vannak kapcsolataik és ígéreteik vállalkozóktól. „Velünk van egy jelentős tőke, amit az ügy szolgálatába tudunk állítani”- tette hozzá.   

Pukli az új pártokkal sem elégedett, szerinte a Momentumnak már annyi:

„Mára a Momentumot baloldali, liberális véleményvezérek is a saját oldalukhoz sorolják, mi pedig tiszta szívből kívánunk sok sikert az SZDSZ és az MSZP örökségének újrafogalmazásához.”

A Polgári Világ Pártja sem tudja elképzelni, hogy bárkivel is összefogjon 2018-ba. Pukli arra számít, hogy 5 százaléknál is jobb eredményt fognak elérni, mert „rengeteg a bizonytalan szavazó és a csalódott polgári ember”. Pukli leginkább a Fidesztől szeretné elhozni a szavazókat. 

A kiábrándult polgárok kedvéért a Polgári Világ Pártjának logónak egy nemzeti színű világítótornyot választott. 

Forrás

Ez azt jelképezi, hogy Magyarországnak a fény útján kell elindulni, hogy felzárkózzunk a nyugati országokhoz. Ha kormányra kerülnének, akkor az első külpolitikai lépésük „a Paks II-vel kapcsolatos Orbán-Putyin paktum felmondása lenne”.  

Az oktatást pedig skandináv modell alapján alakítanák át. Ez azt jelentené, hogy hat éves korban iskolaelőkészítőbe küldenék a gyerekeket, amit egy 9 évfolyamos alapképzés követne. Utóbbi a kompetenciafejlesztésre helyezné a hangsúlyt, mert szerintük az ismeretközpontú, tananyag centrikus személetmódot meghaladta az idő. A diákok 16 éves korban dönthetnének, hogy gimnáziumba vagy szakképzésbe mennek. 

Pukli úgy látja, hogy  ha a Klebelsberg Központot sikerülne teljesen szakértőkkel feltölteni, „akkor nagyobb lenne az esély arra, hogy az egységesen és jól működjön, mintha az iskolákat visszaadnánk az önkormányzatoknak”.