Hungarikum: kilátót tervez a hódmezővásárhelyi önkormányzat a kopáncsi körhíd közepére

POLITIKA

A Délmagyar.hu számol be arról, hogy a Hódmezővásárhely képviselő testülete pénteki ülésén úgy döntött, hogy  

megvalósíthatósági tanulmányt készíttet egy kilátóra, ami a kopáncsi körhíd közepén kapna helyet. 

Még a kilátó nélküli látványterv a körhídről.

A lap szerint a megvalósíthatósági tanulmánnyal együtt látványterv is készül, illetve

kidolgozzák azt is, hogyan lehetne a kilátót megközelíteni.

A város északi elkerülőjére épülő csomópont amúgy az ország legnagyobb körhídja lesz. A Délmagyar megszólaltatott helyieket is, mit gondolnak a körhíd közepére tervezett kilátóról: 

  • Tolnai Imréné örülne neki, mert "eddig a kilencedik emelet volt a legmagasabb pont, ahol járt."
  • Gyurits Árpád a város jelképévé is válhatna a kilátó. Szerinte "meseszép fentről Vásárhely."
  • Szabó Dávid véleménye az, hogy "felesleges a körhídhoz egy kilátó."