Pénteken írtunk arról, hogy nem alakul túl jól a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) közös programja, a Vállalkozz Itthon Fiatal!, aminek segítségével vállalkozni akaró fiataloknak ígért támogatást a magyar állam.
De hiába adták be a pályázatukat sokan, és kerültek akár kiválasztásra is fiatalok, az ígért törzstőke nem érkezett, így többen eladósodtak, mivel fizetniük kellett a járulékokat a létrehozott kft-ik után. Pedig mindössze három millió forintról volt szó, azt azonban tavaly ősz óta hiába várták. Volt olyan pályázó, akinek időközben üzleti terve is elavult.
Kedden az RTL Klub Híradója kérdezte a felmerült problémákról Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert egy sajtótájékoztatón, ahol elmondta, hogy számára is talány, miért nem kötötték még meg a szerződéseket. Mint Varga elmondta, vannak esetek, ahol már megtörtént a döntés, de nem kötötték még meg a szerződéseket, a másik esetben még döntés sincsen. "Egyszerűen nem értem, mi volt ennek a késlekedésnek az oka", mondta a miniszter, aki elmondta azt is, hogy egy belső vizsgálatot rendelt el.