A hegeliánus/marxista/örök provokátor szlovén filozófus a brit Channel 4 vendége volt, a beszélgetés egy részlete fel is került a csatorna Facebook-oldalára:
Ebben Žižek arról beszél, hogy hazájában, Szlovénáiban, de mellette Horvátországban, Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban a neofasiszta rasszizmus és a fasizmus rehabilitációja zajlik.
Majd azzal folytatja, hogy ezekben az országokban ma arról beszélnek, hogy Soros György a legveszedelmesebb ember a világon. És hogy miért? Mert egy zsidó, aki titokban Európa muszlim megszállását készíti elő.
A szokásos hevességgel előadó Žižek többször elmondja, hogy inkább bele se megy jobban ebbe az őrültségbe, hogy nincs is valójában izraeli-arab konfliktus, ezt csak azért állítják, hogy elhomályosítsák az igazságot, azaz hogy a zsidók és az arabok közösen akarják aláásni a kereszténységet Európában.
Utána arról beszél, hogy ezek egyáltalán nem új szövegek, ezeket a holdkóros elméleteket mindig lehetett hallani a partvonalról, csak eddig ilyesmiről a kocsmában beszéltek őrült emberek. Ami viszont sokkoló Žižek szerint, hogy mostanra ez a közbeszéd része lett.