Tóth-Szenesi Attilát választotta új főszerkesztőjének az Index, miután kedden Dudas Gergely főszerkesztő "új kihívásokra" hivatkozva váratlanul bejelentette június 1-i lemondását. Indexes szokás szerint a politika rovat eddigi vezetője bizalmi szavazást kért maga ellen, és ezt ma meg is ejtették a híroldal Flórián téri szerkesztőségében.
Tóth-Szenesi Attila kedden azt nyilatkozta, csak akkor vállalja a feladatot, ha a stáb 60 százaléka részt vesz a szavazáson és 90 százalékuk igennel szavaz. Kinevezését végül a munkatársak 100 százaléka támogatta. 92 dolgozó közül 85 szavazott, mindannyian támogatják az új főszerkesztőt.
A 47 éves Tóth-Szenesi Attila korábban a Délmagyarország újságírója volt, 2002 óta dolgozik az Indexnél, 7 éve vezeti a politika rovatot. (24.hu)