A Magyar Madártani Egyesület mindig is közel állt a szívemhez, annyira, hogy az elmúlt években jópár alkalommal ajánlottam fel nekik adóm egy százalékát. Munkájuknak hála értesülhettünk arról, hogy
És ez messze nem minden. Kutatnak, oktatnak, védenek és óvnak, emellett remek szórakozást nyújtanak gyerekeknek és nyugdíjasoknak, akik tagságuk felét adják.
És nagyon tudnak kampányolni az adónk egy százalékáért, amit idei közös plakátkampányuk is bizonyít, amit a HPS Grouppal közösen dolgoztak ki. Ebben azokról a legendás sztárokról is megemlékeznek, akik 2016-ban hunytak el, így életművüket már csak felvételről élvezhetjük. Missziójával összhangban az MME persze még élő madárfajokra koncentrált, Prince, David Bowie és George Michael egy-egy lemezborítóját újragondolva.
Ha gondolják, adják nekik az egy százalékukat, jó helyre kerül. Vagy adják másnak, a lényeg, hogy adják, mert ezek az egy százalékos támogatások nagyon fontosak a civil társadalom fenntartásához. Ne feledjék, erre május 22-ig van lehetőségük.