Szemerey Tamás – aki Matolcsy György unokatestvére – amellett, hogy a közelmúltban az MKB húsz százalékának a tulajdonosa lett, még egy saját bankja is van, a Növekedési Hitel Banki, amiről tavaly megírtuk, hogy orrán-száján hitelezi Szemerey és Matolcsy köreinek, illetve Szemereynek magának a saját üzleteit.
Ez az apró bank pedig egymás után húzza be a bajba került befektetési szolgáltatók ügyfeleit, most legutóbb éppen a Brokernet utódcégeként létrejött Quantis Alpha ügyfelei kerültek át a kisbankhoz – írja az Index.
De nem ez az első:
Ez az alap korábban százmilliárd forintot kezelt, de ez mostanra 8 milliárdra olvadt az Index szerint. A megállapodás keretében Quantis Consulting ügynökhálózata is értékesíteni fogja az NHB termékeit. (A cég éppen a napokban kapott egy elég nagy, 52 milliós bírságot az MNB-től, mert nem tájékoztatta ügyfeleit kellőképpen az eladott biztosításokról.)
Az Index cikkéből az is kiderült, hogy az NHB megtartotta a Buda-Cash-től átvett ügyfelek kétharmadát, pedig korábban arra számítottak, hogy csak az egyharmaduk marad majd.
Kivásárolták a strómangyanús indiait. Mindez fényes nappal, a szemünk előtt történt.
És a rokonai cégeit, meg egy behatárolható, egymást jól ismerő üzleti kört. Banknál jobban nem érvényesülsz urambátyám alapon, mint Szemerey Tamás Növekedési Hitel Bankjánál.
Ami illegális. Saját cégein kívül Rogán Antal lakáslottósait is pénzeli. Valamire készülnek egy rejtélyes készpénzgéppel.